Bizton állítom, egyben mély fájdalommal tudatom, hogy a 45. Debreceni Irodalmi Napok legszívszorongatóbb eseménye a két éve közülünk tragikus hirtelenséggel távozott kollégánk, tanárunk, az író, költő, irodalomtörténész, kritikus Borbély Szilárd emlékének szentelt Studia Litteraria-szám bemutatója volt.
Az azóta is felfoghatatlan veszteség okozta fájdalmat az emlékezés aktusa, ha meg nem is szüntetheti, de némelyest tompíthatja, épp ezért – hangsúlyozta a rendezvény felvezetőjében Debreczeni Attila – a lehető legtöbb módját meg kell ragadni, s meg is ragadjuk a reá való emlékezésnek. Ezt a célt szolgálja a Studia Litteraria tematikus száma, amely Borbély előtt a szerző tudományos és szépírói munkásságát elemezve hajt fejet. De erre szolgál a tragikus halála előtt készült, s sajnos azóta is megvédésre váró, de már soha meg nem védhető habilitációs értekezésének kiadása, amely Veisz Bettina, Szilágyi Márton és Debreczeni Attila gondozásában fog megjelenni. Ugyanakkor – vetette fel az intézetvezető a valószínűleg mindenkiben ott motoszkáló kérdést: vajon van-e már kellő távlat – időben és a személyes érzelmek terén egyaránt – az emlékezésre?
A rendezvény további felszólalói ezt a kérdést több oldalról is körbejárták, megközelítették. Szirák Péter például azzal, hogy ezt a speciális Studia Litteraria-számot nem periodikaként, hanem kötetként láttatta. Olyan kötetként, amely az emlékezés aktusához a lehető legkomolyabban állt hozzá, s ezzel lehetségessé is tette az emlékezést. Így születhetett meg ez a Borbély Szilárd életművét szinte teljes egészében, rendkívül sokrétű megközelítésben láttató szakmunka. Az épp negyedszázadon keresztül alkotó Borbély költészete alapvetően két szakaszra, a ’90-es évektől útjára indult alkotói korszakra és a 2004-es, majd 2006-os kiadású Halotti pompa című kötettől számított második etapra osztható.
Munkássága a Studia Litterariában azért nem válik e cezúra mentén szét, mert a tanulmányírók egytől egyig tisztában vannak Borbély írásművészetének két tulajdonságával: hogy a szövegei egymással összeolvashatók, egymást kiegészítik, ugyanakkor a soron következő kötetében soha nem művelte azt, amit előzetesen már bejáratott, ami előzetesen már ment neki, mintegy azonnal cáfolva is ezzel az előző alkotói és értelmezői módszer legitimitását. Ugyanakkor a kötet egységességét az is biztosítja, hogy több szerző, például Mártonffy Marcell, Valastyán Tamás, Széplaky Gerda vagy Szénási Zoltán más alkotók – Pilinszky János, Kertész Imre – „jelen-létét”, hatását érzékeltetik Borbély művészetében és értekezéseiben. Mint drámaíróról, illetve drámáinak színpadi adaptációs lehetőségeiről sem feledkeztek meg a kötet szerkesztői, amikor Miklós Eszter Gerdától az életmű e szegmenséről kértek tanulmányt.
Szirák Péter a kötet méltatása után kerekasztal-beszélgetésre kérte fel a két szakmai szerkesztőt, Lapis Józsefet és Valastyán Tamást. Szirák Péter először a kötet koncepciójáról, illetve a munka közben adódó nehézségekről kérdezte az irodalmárokat. Lapis József felidézte, hogy a kezdeti ódzkodás után úgy vállalta el a szerkesztést, ha a szám kizárólag szakmai alapokon nyugszik majd, ezzel képezve védőernyőt bármely tanulmányíró számára a személyes számvetés korai mivolta ellen. Aztán a kötet mégis személyes szembenézés is lett, hisz ez elkerülhetetlen volt ebben a helyzetben. A koncepció fő kritériuma az volt, hogy minden Borbély-szövegről legyen benne szó, s olyanok is hozzászólhassanak az életműhöz, akik eddig ezt nem tehették meg. Ám sokan személyes okokra hivatkozva nem vállalták a tanulmány elkészítését. Akik viszont elvállalták, azt is megmondták, hogy mely szövegről szeretnének írni, s a legtöbben a Nincstelenek című regény és a Halotti pompa interpretálására vállalkoztak. (A Nincstelenekről a kötetben Visy Beatrix, Szűcs Teri és Vajda Mihály értekezik, a Halotti pompáról pedig Szénási Zoltán és Száz Pál.) Érdekes módon az első kötet, az Adatok értelmezése kezdetben senkit sem vonzott, aztán végül Áfra János vállalta ezt a feladatot magára.
Valastyán Tamás is beszámolt a felkéréssel kapcsolatos visszautasításokról. Volt olyan szerző, aki hosszas levelezésben vázolta, hogy miért nem tudja vállalni az emlékkötetben való szereplést. A szerkesztés során Valastyán a tanulmányok sokszínűségét, sokrétegűségét erőltette, egyfelől azért, mert mindig újabb és újabb szempontokat kell találni Borbély Szilárd értelmezéséhez. Most például a halál felől, a halál árnyékában lehet újraolvasni Borbély szövegeit. Másfelől épp a sokszínűség érdekében kérte fel Weiss Jánost és Vajda Mihályt, hogy az Az Olaszliszkai című drámát, valamint a Nincsteleneket a saját nézőpontjuk és tudományterületük felől vizsgálják. Ugyanakkor fájó hiányként éli meg, hogy a kötetben nem esik szó az Ólomka és papírlány című librettóról, amely az Új Forrásban jelent meg, s zseniális alkotás.
Szirák Péter a Borbély-művek kanonizációja felől is érdeklődött. Lapis Józseffel együtt hangsúlyozták a Nincstelenek németországi, rendkívül pozitív fogadtatását, s Lapis fontosnak tartotta elmondani, hogy inkább az utóbb keletkezett kötetek iránt nagyobb az érdeklődés itthon is. Valastyán ezzel kapcsolatban a Hosszú nap el című alkotás körüli „hercehurcát” mesélte el, hogy mennyire mást gondolt a szerző és a Jelenkor szerkesztősége erről a szövegről. (A Hosszú nap el „kálváriáját” Áfra János is érinti a tanulmányában.)
Szirák Péter záró kérdésére pedig, hogy mely művet tartják az életműből a hozzájuk legközelebb állónak, Lapis József a Halotti pompa első kiadását, Valastyán Tamás pedig a Hosszú nap elt említette meg. A teremben tartózkodók közül mindenki tudta: az emlékülésnek is beillő Studia Litteraria-lapszámbemutatót, s vele az emlékezést, amely Szirák Péter szerint egyenlő a kíméletes felejtéssel, s amelyet Debreczeni Attila idő hiányában berekesztett, befejezni nem, csak abbahagyni lehet.
A Studia Litteraria – Borbély Szilárd-emlékszám bemutatója, Debreceni Egyetem, Debrecen, 2016. november 16.
A fotókat C. Kiss Ilona készítette.